További hírek
További hírek : Pedro közel a távozáshoz, Adriano közel az új szerződéshez

Pedro közel a távozáshoz, Adriano közel az új szerződéshez

Még mindig nem vált hivatalossá az FC Barcelona csatárának manchesteri átigazolása, míg a brazil védő - úgy tűnik - mégis marad a katalán klubnál, olvasható a sport.es-en.


A Barcelona nem nagyon szeretné elengedni Pedro Rodriguezt, ezt tükrözik, Robert Fernández technikai igazgató szavai is. "Kivásárlási ára 30 millió euro. Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, van-e klub amely megadja ezt az összeget. Pedro távozását egyikőnk sem akarja, Ha elmegy vele egy olyan játékost veszítünk, aki pályán kívül és belül sokat adott eddig is"

Ennek ellenére nagyon úgy néz ki, hogy a csatár távozik, következő klubja a Manchester United lesz. Az egyetlen dolog ami miatt még nem jött létre az egyezség a pénz, ez azonban csak ideig-óráig szokott akadály lenni, főleg, hogy mindössze 3-5 millió euroról tárgyal a két klub egymással.

Adriano távozásának valószínűsége ugyanakkor közelít a nullához, miután egyre valószínűbb, hogy meghosszabbítják a szerződését a Barcelonánál. "Vele hasonló a helyzet, mint Pedroval. Hamarosan új hírekkel szolgálhatok majd, de minden afelé mutat, hogy nálunk folytatja." - jelentette ki ezzel kapcsolatban Fernández.

Barcanoticias

 
Rövid hírek
Friss bejegyzések
2015.08.09. 13:23
2015.08.08. 23:11
2015.08.08. 22:38
 

 

Primera Division
Poz. Csapat M GK P
1. FC Barcelona 0 0 0
2.     0 0 0
3.     0 0 0
4.     0 0 0
5.     0 0 0

 
Videóajánló


Bemutatták a csapatot a Nou Camp közönsége előtt. Hidegrázós...

 
Hónap játékosa

  JÚLIUS

  Név: Luis Suárez
  Kor: 28
  Poszt: Támadó
  Lejátszott mérkőzések: 3
  Gólok: 2
  Gólpasszok: 0
  Lapok: 0

 
Szavazás
Mit vártok az első tétmeccsünkön, a Sevilla ellen?

Sima, többgólos győzelem
Nehéz meccsen, de elhozzuk a trófeát
Hosszabításban, vagy büntetőkkel győzünk
A rendes játékidőt követően kapunk ki
Sajnos kemény csata után legyűrnek minket
Gyenge játékkal, simán kikapunk
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

 

 

 

 


Copyright 2008-2015 - Minden jog fenntartva - Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox - Ajánlott felbontás: 1920x1080 - www.BarcaWorld.gportal.hu - Design: BVA-Design


      


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!