Adama a Stoke vezetőivel vacsorázott
A B csapat fiatal támadója a tegnapi nap folyamán a Stoke City vezetőivel vacsorázott, olvasható a Barcanoticiason.
Adama Traoré jelenleg Angliában tartozik, és igyekszik meghozni saját maga számára a lehető legjobb döntést. A fiatal támadót számos angol klub szeretné megszerezni, többek között a Liverpool, az Aston Villa és a Stoke City is. Utóbbi klubnak a vezetőivel pedig a tegnapi nap folyamán (este) együtt vacsorázott.
A vacsora során a Stoke City vezetői megerősítették Adama Traorénak, hogy szeretnék leigazolni őt, és a hírek szerint szerződési ajánlatot is mutattak neki. Emellett pedig Adama meghívást kapott a Stoke vezetőitől arra, hogy a mai nap folyamán látogassa meg a klub létesítményeit, ahol tárgyalhat majd a csapat jelenlegi menedzserével, Mark Hughes-val is. A látogatás során pedig jó eséllyel találkozni fog Marc Muniesaval, Bojannal és Mohaval (Juvenil A-tól csatlakozott a nyáron a Stoke Cityhez) is, akik korábban a Barcelona játékosai voltak, így tőlük is tud majd tanácsot kérni arról, hogy a Stokehoz igazoljon-e.
Mark Hughes szívesen tudná a csapata soraiban Adama Traorét, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az Aston Villa is élénken érdeklődik iránta. Adama döntésében pedig minden bizonnyal nagy szerepet fognak majd játszani a ma látott dolgok.
|